2012. május 25., péntek

Sans Soucis termékbemutató







Rajtam kívül ott volt még Carmenesque, Evil-she-devil és Viki is. Reggel 10-re voltunk meghívva. 
Inni- és ennivalóval vártak minket, ami nekem kifejezetten tetszett, mert nem tudtam reggelizni. Rá is vetettem magam a kekszre és a pogácsára. :)
Majd beültünk a terembe és vártuk, hogy elkezdődjön a sminkelés. Ugyanis maga a bemutató egy sminkeléssel volt egybekötve. Sose szerettem az olyan játékokat, ahol önként jelentkezőket vártak. Általában ez úgy nézett ki, hogy az jelentkezett, akit a társa kicsit kilökött a sorból. :) Mind nagyon örültünk, amikor Viki bátran vállalta, hogy ő lesz az, akit kisminkelnek. Ahogy ment a sminkelés, közben a sminkes, Hulinay Gabriella mindent elmondott, minden terméket bemutatott és közben mi is megnézegethettük őket.


A Sans Soucis egyébként a Biodroga termékek mellé érkeztek.
Egy kis történet: 1939-ben a gyógyszerész Walter Friedmann a potsdami Sanssoucis (ejtsd: szan szuszi) vár mellett nyitotta meg első szalonját és itt is alkotta meg első termékét, melyet magáról a várról nevezett el… mint egy mesebeli történet. Friedmann halála után özvegye vette át a vállalat vezetését, ami az elmúlt 35 év alatt nemzetközi hírű márkává nőtte ki magát.

Mitől olyan csodálatos ez a termék? Maga az egyszerűsége: letisztult, kifinomult formák, kellemes, természet ihlette színek.  Harmóniában a természettel – a 2012-es színpalettát a természet keltette életre és a természet összetevői teszik olyan táplálóvá és tartóssá, mint amilyen a Sans Soucis Natural Colors kollekciója. 

A teljes skálát a klasszikus komplementer színpárok és ellentét színek adják. Legfőbb tanítónk a természet maga volt, mert ott találjuk meg a növények és tájak legcsodálatosabb színeit és színösszeállításait. 
A tökéletes smink titka a jó alap: a megfelelően karbantartott bőr! 
A baden-badeni termálvíz - egyedülálló a Sans Soucis és Biodroga termékekben – különleges bőrápolást biztosít. Elősegíti az aktív összetevők bőrbe kerülését és intenzívebb hatását. 
Emellett minden bőrtípusra megtaláljuk a megfelelő terméket, mellyel a sminkünk tökéletes lesz – legyen szó nappalról vagy éjszakáról, a mindennapokról vagy egy különleges alkalomról.


A termékek minőséginek tűnnek és a szemceruzák szinte lerobbanthatatlannak az ott tapasztaltak szerint. :) 
Ami még fontos, hogy a termékek illatanyagmentesek és érzékeny bőrűeknek is ajánlják. 

Púderek és pirosítók, bronzosító

Spirál

A bemutató végén kirakták elénk a termékeket és mindenki választhatott neki tetsző színeket. Én egy rúzst, egy szájfényt, egy szemceruzát és egy spirált hoztam. Ezekről természetesen lesz majd teszt is. 


A termékeket a Szövetség utca 9-ben lehet megvásárolni, illetve a Szépleszel webáruházban is megtalálhatóak már, igaz még nem a teljes kínálattal. 

Örültem, hogy megismerhettem a lányokat és ezúton is köszönöm szépen a meghívást. :)

Ismeritek ezt a márkát? Kíváncsiak vagytok rá?

6 megjegyzés:

  1. óóóóóóóóóó, engem is hívtak de sajnos épp vizsgáztam:(

    VálaszTörlés
  2. Lányok, mielött még nekiállnátok sok pénzt elverni San Soucisra, teszteljétek le a termékeket! Én Németországban élek, ahonnan a márka is ered, és hát finoman szólva nem egy kedvelt márka. A parfümériában, ahová gyakran járok sem szeretik...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az infót, mindenképp lesznek tesztek.

      Törlés
  3. Én is szivesen mentem volna, de dolgoztam :(

    VálaszTörlés
  4. De kár hogy én sem tudtam menni, szintén dolgoztam :(

    VálaszTörlés
  5. Tényleg kár, hogy délelőttre tették ezt a bemutatót. Hátha olvassák és legközelebb délutáni időpontot adnak meg. :)

    VálaszTörlés