2012. augusztus 2., csütörtök

Elhasznált termékek #1





Nálam nem lesznek sűrűn ilyen bejegyzések, mert én lassan fogyasztom a termékeket. Viszont vannak olyan dolgok, amiket nem mutatok meg nektek akkor, amikor megveszem, mert nem tudok még róla nyilatkozni.

Úgyhogy minimum négyessével összegyűjtöm őket és írok róluk.

Gliss Kur Express hajregeneráló bazsam

Gliss Kur Express hajregeneráló balzsam

100%-osan nem tudom leírni a tapasztalatomat ezzel a hajápolóval kapcsolatban, mert mindig 2-3 balzsamot használok egyszerre. De utazásoknál volt, hogy csak ezt vittem maggamal.

A csomagolásnál semmi különlegeset nem tudok megemlíteni, egy végtelenül egyszerű, henger alakú tubusban van a szer. A kupakja jól záródik, soha nem volt vele problémám, mindig a helyén maradt amikor vittem magammal. A pumpa is jól működik, szinte az utolsó cseppig ki tudtam fújni a benne lévő folyadékot.

A balzsam két fázisú, ezért használat előtt fel kell rázni. Először, csak 3-3 fújást használtam ebből és egy másik hajápolóból, de később már bátrabb voltam és kb. 10 fújást kapott a hajam. Igaz, közben nőtt is. :) Soha nem volt vele olyan bajom, hogy ragacsos lett volna tőle a hajam. Amikor csak magában használtam, akkor is szép selymes lett a végeredmény szárítás után. Ja igen, ez egy nem kimosandó balzsam és én csak vizes hajom alkalmaztam.

Igazából teljesen megvoltam vele elégedve, biztos hogy újravásároltam volna, ha nem hajtana mindig a kíváncsiság vágy és ne szeretnék mindig új dolgokat kipróbálni.


Fa gránátalmás és málnás tusfürdő

Fa gránátalmás és málnás tusfürdő

Általában két tusfürdőt tartok itthon egyszerre. Egy édes és egy "savanyú", frissítő illatút. Ez a tusi az édes kategóriába tartozik, de nem is akármennyire. A csomagolása tipikus tusfürdős, a szája pont elég ahhoz, hogy kellő mennyiségű tusfürdőt nyomjunk rajta a tenyerünkbe.

Először fura volt, hogy túl folyékony. Én mindig szoktam vizet adni a tusihoz azelőtt, hogy elkezdem bekenni magam vele. Ehhez viszont nem kell, mert alapból is olyan folyékony, hogy gyorsan kellett vele dolgozni, különben kifolyt a kezemből. Nem tetszik, mert a megszokás miatt mindig adtam hozzá vizet. :)

A másik negatív számomra az illata. Az elején tetszett, de ahogy többet használtam úgy utáltam meg. Teljesen mű és túl édes.

A bőrömet nem hidratálta, de nem is szárította. Biztos, hogy nem fogom újravenni.


Opi RapiDry körömlakk szárító spray

Opi RapiDry szárító spray

Ezt igazából csak félig használtam el, mert időközben rám romlott. Egészen sokat használtam pedig. A csomagolás átlátszó, én az ilyen termékeknek örülök a legjobban, szeretem látni, hogy hol tartok. A szórófej is jó, kis területre koncentrál, csak kevés megy mellé.

Valóban hatásos, hamarabb száradnak vele a lakkok, és sokkal biztosabban használtam a kezem a lakk száradása után, mint amikor nem nem fújtam le vele a lakkot.

Ami még pozitív, hogy nagyon finom, édeskés illata van, ezzel közömbösíti a lakk szagát. Ez kifejezetten olyan pároknak jó, ahol a férfi utálja a frissen lakkozott körmök illatát. :)

Elvileg két év a szavatossági ideje felbontása után, nálam azonban csak 1 évig bírta. A hatása még működött, de olyan szinten avas szaga volt már, hogy jobbnak láttam inkább lecserélni. Ezt a flakont is kimostam, félreteszem, hát ha jó lesz még valamire. :)

A terméket nyugodt szívvel ajánlom, már vettem is újat belőle, igaz kisebb kiszerelésben.


Schauma Cotton Fresh sampon 


Ezt a sampont a reklámja miatt vettem meg. Az alap samponom a Head&Shoulders, és mindig veszek mellé mást is, csak úgy változatosságképpen. A reklám szerint szilikonmentes.


Az illata nagyon kellemes, bár hajmosás után már nem érződik. Ha nem használok balzsamot, akkor mosás után kócos és száraz lesz tőle a hajam, tehát elég jól tisztít, viszont szárít is. Mivel balzsamot amúgy is mindig fújok a hajamra, ezért nem zavar annyira, hogy milyen lesz tőle a hajam, de biztos hogy nem veszem újra. 




Szeretitek az ilyen bejegyzéseket olvasni? Van olyan termék ezek közül, amelyiket próbáltátok már, esetleg épp most használjátok? Mi a véleményetek róluk?

6 megjegyzés:

  1. Én is használok Gliss Kur spray-ket, más márkát nem is nagyon használok, leragadtam náluk. :) Az OPI szárító spray-t nagyon szívesen kipróbálnám, biztos hasznos. :) Hasznos bejegyzés lett, remélem olvashatok még ilyet. :)

    VálaszTörlés
  2. Szeretem az ilyen bejegyzéseket, főleg, hogy van vélemény is mellette és nem pedig lefényképezel 10 üres flakont és ezeket használtam el, helló! :D
    A schauma cotton fresh-el már szemezek egy ideje, de ha ez is szárítja a hajat akkor inkább nem. Schauma Push up volume-t használtam, eleinte jó volt, de az is nagyon kiszárította a hajam és nagyon gubancos lett, soksoksok balzsam segített csak rajta. Most Balea-t használok, az is szilikonmentes, mégsem gubancolja vagy szárítja a hajam :)

    VálaszTörlés
  3. Gliss Kur hajregenerálót én is használtam, nagyon szerettem! De engem is hajt a kíváncsiság, ezért mást vettem helyette! :)

    VálaszTörlés
  4. Én imádom a Schauma samponját! Nekem pont jó mert rohadt zsíros a hajam, úgyhogy a hatása biztos hajtípus és zsírosodásra való hajlamtól függ :)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a Fa tusfürdőt sokára használtam el...nagyon! :) Annyira erős illata van, hogy nem bírtam sokáig elviselni, egy idő után büdösnek éreztem.

    VálaszTörlés
  6. Szeretem az ilyen bejegyzéseket :). A Gliss Kur-t én is használom, de már nagyon kevés van belőle, nem hiszem , hogy újra veszem, mert a Kallos Latte pakolás most nagyon bevált :) .

    VálaszTörlés