2014. május 16., péntek

Born Pretty Store termékek

Múlt hónapban a Born Pretty Store is megkeresett, hogy lenne-e kedvem írni róluk és a termékeikről. Mivel sok blogon találkoztam már velük, és az áraikat is jónak tartom, igent mondtam és már érkezett is az oldalról egy kis csomag. 





3 terméket kértem kipróbálásra, amiből kettőt fogalmam sincs hogyan fogok használni. :D Igen, ilyen ragasztót nem tartok itthon, amivel bármit a körömre lehet ragasztani, mivel eddig nem volt rá szükségem, de úgyis mennem kell drogériába, valamit majd csak találok hozzá. Vagy ezek beleragadnak simán a lakkba is? Hmm, hmm...
Szóval az egyik dolog egy ilyen kis strassz kerék, mindenféle színű téglalap alakú kövekkel. Én egyből lekaptam volna a tetejét, de nagyon logikusan ezt nem lehet leemelni, csak forgatni, a kívánt szín fölé. :)



A másik négyzet alakú, piros kövecskéket tartalmaz. Én azt hittem, hogy ha leszedem a papírt róla, akkor a tasak teljesen felszakad és kereshetek ezeknek a bigyóknak valami tárolót, de nem. Szerencsére a tasak külön ragasztós, így tudom ebben tárolni továbbra is. :)




És amiknek a legjobban örülök, azok a pontozók. Nem tudom, hogy miért nem volt még ilyenem, de mindegy is. 1 csomagban 5 darab van, az egyik végén mindegyiknek egyforma a fejmérete, a másikon viszont 5 különböző van. Ezt már kipróbáltam és nagyon jól működik, nem tudom mi baj lehetne vele amúgy. :) 






Az oldalon egyébként rengeteg dolog van, 1$ alatt is, szerintem érdemes egy pillantást vetni rá. :) 

10% kedvezmény is jár nektek, ha fizetésnél használjátok a BFB10 kódot. 




Ti szoktatok szöszölni a körmeitek díszítésével? :)


12 megjegyzés:

  1. Nagyon jó dolgokat kaptál, strasszokkal készült manikra kíváncsi vagyok :) Én általában a lakkba nyomogatom bele őket, és fedőlakkal fixálom, vagy amelyik strassznak esetleg leoldaná a fedőlakk a színét, azt a fedőlakkba szoktam belenyomni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a tippet, akkor megnézzük meddig bírják fedőlakk alatt. :)

      Törlés
  2. Én rendeltem ebay-ről csipeszt, azzal megfogom, bekene átlátszó fedőlakkal, felteszem, eligazgatom, odanyomom és kész. Sose esett még le magától :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi hogy leírtad a módszered, ez is jó ötlet, egy csipeszt szerzek akkor én is. :)

      Törlés
  3. A pontozókat én is kipróbáltam, és nekem is tetszett a végeredmény, bér ez tényleg olyan termék, amit nem hiszem, hogy nagyon el lehetne rontani, és olyan nagy különbségek lehetnek köztük.

    VálaszTörlés
  4. Én most vettem pontozót, mivel sok akril festékem van itthon. Egy pici fejűm van csak, de már ezzel is szuperül lehet dolozni. Ahogy sorban rakod le a pöttyöket, úgy adja le az anyagot, és egyre kisebb pontok keletkeznek. A másik vége arra való, hogy elhúzd vele a pöttyöket. Most szorgalmasan gyakorolok. Találtam egy francia csajszit, akinek tuti körömfestős blogja van: nailart. fr, így keresd.. :))
    Majd mutizd meg mit festesz a pontozókkal!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Megnéztem az oldalt, de csak egy webshopot találtam. Viszont kíváncsi vagyok körmös blogokra, szóval nyugodtan linkeld az oldalt magát. :)

      Törlés
    2. Bocsi igazad van, akkor pontosan:
      http://www.nail-art.fr/ Tartofraises név alatt van a blog.
      Szegénynek csak 617000 rajongója van az fb-n. :D
      Ennél jobbat, profibbat egyenlőre nem is találtam a neten.
      Van egy csomó videója, a youtube csatornáján.
      Ebben van fantázia, ihlet, tutorial, és rendszeresen csinálja a blogot.

      Törlés
    3. Az igen, tényleg nagyon ügyes! Köszi, hogy megmutattad ezt az oldalt. :)

      Törlés
  5. Szívesen, szerintem még gyerekcipőben járunk a körömdíszítés terén... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mindenképp, nem is leszek profi soha. Ahhoz nekem nincs meg se a türelmem, se a kézügyességem. :)

      Törlés