2014. május 29., csütörtök

Playboy - Morning fight after shave balzsam

Azt hiszem, hogy mérföldkő a blog életében a mai poszt. Hogy miért? Mert szerintem nem írtam még pasiknak való termékről. Eddig. :) De az is lehet, hogy ez lesz a legolvasatlanabb bejegyzés is egyben. :D 





Mikor megérkezett ez a termék, már tudtam, hogy bajban leszek. Ugyanis a páromban a legkevésbé sincs benne a szereplési vágy, így gondolni sem mertem rá, hogy majd hátulról fotózom a tükörből miközben ő keni magát ezzel az after shave-vel. Azért megkérdeztem, de nyilván nem volt a válasz. :D Azért kipróbálta és véleményt is mondott róla, majd a végén olvashatjátok a gondolatait. 
Megkértem még a legjobb fiú barátomat is, hogy próbálja ki, de az esős idő miatt szuper képek sajnos nála sem születtek, pedig ő már bevállalósabb volt és engedélyezte is volna, hogy kirakjam a blogra az arcát. De majd egy másik projektben kihasználom még ezt a lehetőséget. :)


Na nézzük, mit gondolok én női szemmel a termékről. Külsőre egy szürke műanyag flakont látunk, rajta citromsárga matricákkal. Szerintem elég figyelemfelkeltő, nekem biztosan szemet szúrna a többi között. A nyuszis logó itt is megtalálható a fedelén, ami egyébként könnyen nyílik. Mennyiségre elég sok jön belőle, én megtudtam nyomni finom, de egy erős férfi kéz már nagyobbat nyom rajta és olyan 2-3 alkalomra elegendő krém is kijön belőle egyszerre. Az illatával nekem nincs bajom, olyan pasis. :) B5 vitamint és mentolt tartalmaz egyébként.





Párom véleménye az, hogy a külső őt egyáltalán nem érdekli. Az illat nagyon fontos és persze a hatás. De leginkább az illat. (Ne tudjátok meg, mennyire érzékeny orra van... :D ) És úgy nagyjából ennyi. :) Hiába kérdezgettem, nem nagyon tudott vállrándításnál többet mondani, szóval szerinte semmi extra. Elfogja használni, de valószínűleg az eddig már jól bevált after shave-et veszinmeg továbbra is. 


Szerencsére a fiú bff-em már jobb teszt alany volt, ő több mindent is mondott a termékről. :) A csomagolás nem igazán nyerte el a tetszését, jobban szereti azokat, vagy inkább minőségibbnek érzi, amik üvegben vannak. Az illata elsőre nem tetszett neki, de miután felkente és beszívta a bőre, már egészen jónak érezte. Az after shave nem csípte ki a bőrét, pedig az nagyon érzékeny. Összességében tetszett neki a termék, de ő sem váltana át a megszokottról. 



(Lehet, hogy a fiúk hűségesebbek a márkákhoz? Vagy csak én szeretek kísérletezni? Mondjuk, most már én sem váltom le azt, amit nagyon szeretek és tényleg bevált.)





Ára: 1191 Ft / 100 ml



Szoktatok szépségápolási terméket venni a pasitoknak? Milyen after shave-t használ a barátotok, férjetek

14 megjegyzés:

  1. Tamás az Old Spice egyik after shave-jére esküszik, ami számomra sajnos zavaró illatú, másik illat meg nincs belőle, ezért mindig ellátom Avonos balzsamokkal. Most épp a City Rush férfi változatának borotválkozás utáni balzsamját használja, és erre nem panaszkodott, szereti, és végre nekem tetsző illata van tőle :-)

    VálaszTörlés
  2. Az Avonosak szerintem a legjobbak, az én párom igencsak érzékeny bőrrel van megáldva, és mindenféle dolog irritálja..:( Egyedül a Nivea és az Avonos vált be :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem csak az a bajom az Avonnal, hogy nem lehet előre megszagolni. Úgyhogy nem is merek neki rendelni semmit.

      Törlés
    2. Jó tanácsadó akár mintát is szerez neked, vagy bevisz a helyi központba, érdemes utánajárni :-)

      Törlés
    3. Én is az voltam/vagyok, csak miután variáltak és nem lehetett már ingyenesen kérni valamilyen "pontra" a csomagot, meg aztán költöztem és nem akartak másik központhoz rakni, feladtam. :D De kb. 4 éve nem léptem be az oldalra, és most küldtek emlékeztetőt, hogy még megvan a számom meg minden. Most fogok is rendelni szerintem, mert a gél lakkokat ki akarom próbálni. :)

      Törlés
    4. Áhá :-D Jól teszed, jók a lakkjaik szerintem, majd tessék megosztani zsákmányban, hogy mikre csaptál le :-)

      Törlés
    5. Mindenképp, most jól be is léptem már az oldalra. :D

      Törlés
  3. :D :D :D

    Asszem indulhatok a legpiperkőcebb pasim van címért, bár ez nem csak az én hatásom. És baromira nem látszik ez rajta, tényleg! :D Mikor 6,5 éve összejöttünk, akkor is volt Nivea ffi arckréme, nyugtató zseléje, meg persze borotvahabja is, de ő az after shave-t nem szereti, mert "borotválkozás után legjobb a jéghideg csapvízzel lezsibbasztani az arcom" típus. Érzékeny is a bőre és ki is pirosodik borotválkozás után, ha dörzsölgeti.
    Mára annyiban változott a helyzet, h van saját arclemosó szivacsa (orron használja, a mitesszerei miatt, ő kérte, régen mitesszereltávolító tapaszt is használt, de jól megbeszéltük, h itthon már nem forgalmazzák azt a niveát, amit anno mindketten preferáltunk :D ), van most jelentleg TBS-es arclemosó zseléje, kétféle Yves Rocher nappali pasi kréme, mármitn az egyik vmi szérum féleség ("az egyiket a szemkörnyékre is kenhetem!", -igen, ez is az ő szájából hangzott el. És van még egy Nivea nyugtató zseléje, amit nem is értem, h miért vettünk meg, mikor előtte 1 héttel vette a két YR-t, de kellett. És azt a típust ezer éve használja. :) Egyébként már borotválkozás után is keni magára az egyik krémet, már követni se tudom.
    A szeánszhoz hozzátartozik, h 2 hónapja vett magának a világ másik feléről egy pofátlanul drága Philips borotvát, mert meg akarta tapasztalni a luxus borotválkozást, sikerült. Van hipiszupi tisztítóbázis meg folyadék meg minden szar ahhoz a masinához és boldog vele. És rászokott, h az 5-6-7 naponta borotválkozás helyett 2 naponta megy és nyírja ezzel.

    De tusfürdőből is neki van párhuzamosan kb. 6-7 féléje nyitva, nekem már csak kettő (az egyik testradírozós úgyis), és ha betévedünk egy hiperbe nagybevásárolni, akkor fél órát töltünk a férfi szekciónál, mindig végig kell szagolni az épp preferált márkákat (most ez az Old spice, előtte az Axe volt, előtte az Adidas és ki tudja már), végigmutogatja nekem is, aztán jönnek az arckencék és még sorolhatnám. Tényleg vicces és nem is értem, soha senki nem nézné ki szerintem belőle, h ennyi mindent ken magára. Anyukája meg abszolút az ellentéte, én szoktam neki kéz meg arckrémet venni ajiba, h idős, száraz bőrű, hidratálja magát valamivel.

    Hogy a kérdésedre is választ adjak, ő speckó adter shave-t nem használ, de mondjuk az az állótégelyes Nivea hydra izé az szerintem szinte arra való és igen, szoktam javasolni és hazavinni (legfőképp mintákat, így lett neki a YR kréme is, meg a TBS arclemosója, nah meg az arclemosó szivacsa), de mivel ő szeret vásárolni és élvezi, így ő sem rest felhalmozni egy újabb valamit. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért valahol irigyellek! :) Nálunk semmiből nincs több, mint amiből kéne, mármint nála. :D Egyedül a zselé olyan amiből van vagy 5 egyszerre.

      Törlés
  4. Axe Africa, mert én azt szeretem rajta a legjobban. :D Neki kb mindegy, hogy mit használ, nekem meg nem mindegy, ezért én döntök. :D Nem szereti a kencéket, próbaképp vettem már neki egyéb borotválkozási cuccot, de nem használta őket. Megrögzött szappanos (Baba), de a tusija is Africás. :) Hát na, mikor anno 5,5 éve megismerkedtünk, ezt használta, és számomra azóta is ez a top kedvenc illat.
    A vállrándítós résznél nagyot nevettem. Tipikus pasi. Mint az enyém. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a tippet, megszagoljuk majd az Africát. :)

      Törlés
  5. Szerintem jó ötlet néha írni férfi termékekről akár nőknek írt blogon is, hiszen valljuk be, több esetben is ránk marad a vásárlás,
    pl. egy férfi arckémet csak úgy hajlandóak használni, hogyha nem nekik kell megvenni a drogériákban, aztán dugdossák a négy fal között, nehogy valaki meglássa... :"D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi hogy írtál. :) Igen, ez tény, hogy nem vesznek maguknak ilyen termékeket és akkor jó ha van egy nő, aki oda "lopja" nekik a fürdőszobába. :)

      Törlés