2014. június 16., hétfő

Ilyen lett a dolgozóm

Ne tudd meg, mekkora kupiban írtam eddig a blogot. És hogy erre miért egy fél év után kellett rájönnöm? Tudom, elég volt már a Digital Divasból, de ha egyszer azután eszméltem rá, hogy változás kell. Nem tehetek róla, még egy jó darabig biztosan előfog jönni az esemény neve. :)

November végén költöztük új lakásba. Új kerület, új lakás, nagyobb szoba, új bútorok. Jó párszor átrendeztük a dolgozószobát párommal, mire olyan lett, amilyen. Nem ez az elrendezés lenne a kedvencem, de mindegy, meghagytam neki, hadd válasszon ő előbb sarkot, mivel a szoba nagy részét úgyis én foglalom el. Illetve a sminkjeim és a könyveim. :D Lássuk, milyen volt, milyen lett!






Szégyellem, nagyon. Elég sokat rágódtam rajta, de ha már ígértem előtte képeket is facebookon, akkor nincs mese, meg kell mutassam. Direkt nem pakoltam el semmit, hagytam abban az állapotban az asztalt, ahogy volt. Igazából kicsit az életemet is tükrözi ez a kép, ilyen kis szétszórt vagyok, egyáltalán nincs rendmániám és általában mindent rossz sorrendben csinálok. :) A változás azért is szükséges volt, mert azt vettem észre, hogy a nappaliban a tv előtt szívesebben írok, mint a dolgozószobában a kényelmes székemben ülve. Gyorsan tekerjétek át az előtte képeket! :D

Előtte: 



Nem kezdem el felsorolni, hogy mennyi felesleges dolog volt az asztalomon. A tesztelésre váró dolgok is fent egy dobozban és az asztal mellett papírzacskókban. A víz mondjuk nem felesleges, de az üres palack igen. :D Könyvek szanaszét, és még a kezem sem tudtam rendesen felrakni, mert a laptop elé is pakoltam mindig valamit. De ez már a múlt. 
Elkezdtem inspirációs képeket keresni Pinteresten és elég hamar világossá vált számomra, hogy valami nagyon letisztultat szeretnék. Fehéret mindenből, és színből csak lilát engedni az asztalomra. De... A fal színét nem én szerettem volna rózsaszínre, ez még az előző lakó hagyatéka. És az asztalt sem akartam csak emiatt kidobni, vagyis felesleges pénzkidobás lett volna. 
Pont kapóra jött, hogy kiégett egy lámpa a fürdőben, aminek Ikeás foglalata van, ezért mindenképp menni kellett oda. Már előtte kinéztem, hogy miket szeretnék megvenni, szóval konkrét listával mentem. :) 


A dobozok helyett fiókos kis "szekrényt" szerettem volna, de mivel az Expedit sorozatot kivonták a piacról, az nem volt. Így maradtak ezek, de ha találok jobbat, lecserélem majd őket. Mindenképp szerettem volna képkereteket, amikbe beletudom tenni a fényképeket és unokahúgom rajzát is, annak mindenképp a szemem előtt a helye. :) Parafatábla is kellett, és ezeket a vázákat is kinéztem már korábban. Olyan jópofa, hogy egymásba lehet illeszteni a lilákat és a kis tejesüveg, hát imádom. És mindössze 295 Ft. A szárított levendulának szuper illata van, a tengeri csillagos potpourrit pedig a nappaliba szántam. Nézzük meg őket élesben! 





Minden fehér, ugye ezt mondtam. A parafatábla sem maradhatott eredeti színében, ezért festék után néztem. A Tescoban találtam ilyen fújósat. Sohasem dolgoztam még ilyennel, féltem is, hogy mi fog kisülni belőle. Nem sikerült egyenletesen lefújnom a táblákat, itt-ott jó vastagon állt rajta a festék, de a végeredmény nagyon jó lett! :)



És a kis kuckóm az átalakítás után: 
A képek keretet kaptak, egy maradt üresen amibe kerestem egy szép virágos képet. A Pandora egyik tájékoztatóanyagából téptem ki egyébként. :) A táblákon még nincs sok minden, olyan képeket fogok kitűzni rájuk, ami inspirál. Az első ami felkerült rá, igen a Digital Divas nyakbavaló. :)
Az asztalról ment minden. Az egyik dobozba a fotózásra váró termékek, a másikba a már lefotózottak kerültek. A Luxboxnak is jó hasznát veszem, abba dobok minden apróságot, amitől nem tudok megszabadulni, de így egyszerűbb törölgetni is, és rend is van. Az irattartóval nem vagyok megelégedve, de egyelőre marad ott, majd egyszer még ráveszem magam, hogy a fiókokat is kipucoljam és akkor mehetnek majd oda a papírok. 
A tolltartót páromtól kaptam még régebben karácsonyra, így hát marad az is. :) 





Nos, innen írok én. :) 



Neked van íróasztalod? 
Hogy van berendezve a szobád? 
Az asztalodat rendben tartod? 






21 megjegyzés:

  1. Nekem is ugyanilyen asztalom van, és a nagysága miatt rendre tele van pakolva mindenfélével. Éppen vizsgaidőszak van, így az összes tanulnivalóm itt van, körömlakkok, egy bögre tea, miegymás.... ideig-óráig ha rendbeteszem úgy marad, de aztán felhalmozódik minden megint... Borzalmas :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy ezt nem lehet rendbe tartani? Egyszerűen muszáj, hogy tele legyen pakolva! :D

      Törlés
  2. Ez kupi volt?! Látnád az enyémet... :D Én a gép előtt dolgozom otthon, így van időm blogokat olvasni és dolgozni is egyszerre... Mikor már lezuhant rá az atombomba , akkor kiganézok... :D Néha muszáj, akkor jobb kedvem van dolgozni is. Bár most nagyobb lesz a felfordulás, mivel hamarosan ablak cserék lesznek. Pakolhatok dögivel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is olyan voltam, hogy pakoltam, pakoltam, pakoltam, majd eltakarítottam és kezdődött először. :) Most 1 hete már egész jól rendet tartok. :) De mondjuk neked a munkáddal jár, hogy jó ha minden kéznél van, szóval szerintem nálad megengedett a kupi. :)

      Törlés
  3. Nagyon szuper lett a végeredmény, bár az "előtte" képeken szerintem túlteszek, sajnos. :D De szerencsére sikerült kifogni egy rendmániás pasit, aki mindig megmondja, hogy mikor mit tegyek rendbe, és bizony ez meg is történik, úgyhogy káosz szerencsére soha sincs :D (bár én átlátom azt is :D) De szeretnék majd egy fiókos íróasztalt, és abba könnyebb lenne elpakolni, úgyhogy lassan el kell kezdenem keresni a tökéletest :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, és azért kicsit örülök, hogy nem vagyok egyedül a rendetlenséggel. :) Sok sikert a tökéletes asztal megtalálásához!

      Törlés
  4. Az én asztalomon konkrétan ott a sminkcuccaim fele az egyik sarokban de azon kívül hálistennek nem bírom ha nem férek el, de a fiókjait nekem sem nem ártana kipakolni...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, a fiókok, az még egy nehéz ügy lesz. :)

      Törlés
  5. Nagyon szép lett. Én is mindig telepakolom az asztalom minden félével, pedig nem is sokszor ülök oda. :D Nekem is ugyanilyen színű H&M-es virágaim vannak(igaz, még nem is használtam, inkább a szobát díszíti. :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Nem lehet, hogy te is azért nem ülsz oda, mert nincs rendben tartva? :)
      Nem fogod elhinni, de mióta megvettem ezeket a csatokat, még én sem hordtam őket, pedig szerintem már 1 éve megvannak. :)

      Törlés
    2. Nem igazán. Kifejezetten rendetlenség nincs, csak sok mindent tárolok rajta. Sosem voltam az az asztalhoz ülős fajta. Meg az a baj, hogy pont úgy van az asztal, hogy géppel nem nagyon tudok odaülni, mert úgy süt rá a fény, hogy alig látok valamit a képernyőn, de máshova meg nem tudom rakni, viszont körmös festeni imádok ott. :D

      Törlés
    3. Értem. Én is ilyen izgő-mozgó vagyok, azért is van laptopom. Megőrülök a kötöttségektől. :)

      Törlés
  6. nagyon ízléses és csajos lett :)

    VálaszTörlés
  7. Azta, nagyon szép lettél. Ez a rózsaszín-fehér kombináció az "utána" képeken nagyon elegáns, letisztult, annyira tetszik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! A rózsaszín fal sajnos megköti a kezem, de fehérrel minden jól mutat. :)

      Törlés
  8. Wow, nagyon tetszik! :))) A fal színe is nagyon bejön, és isteni jó hozzá ez a sok fehér :) Nagyon jó érzés nézegetni a képeket :)

    VálaszTörlés
  9. Csodás lett, és nagyon tetszett ez a bejegyzés :-) Kérek még sok-sok hasonlót :-)

    VálaszTörlés
  10. Mi a foglalkozásod? Hol dolgozol?

    VálaszTörlés