2014. december 30., kedd

Ilyen volt 2014!

2014 számomra tartalmas és hosszú volt. De nem szeretnék nagy évértékelő beszédet írni, mert az ilyet jobb szeretem magamban rendezni és titeket se untatlak vele. :D 

A blog életében volt jó néhány változás, újra felpezsdült itt az élet, és a dizájn is finomult egy kicsit. Sok új bejegyzés született, próbáltam új sorozatokat is indítani és különlegesebb posztokat is írni. Tekintsünk hát vissza erre az évre közösen! :)


Az év legjei, vagyis ezeket a bejegyzéseket olvastátok a legtöbben:



Habár nemrég született a poszt, de mégis ez kapta idén a legtöbb látogatottságot. Persze, ha a haul bejegyzéseket nem számolom. Azokat imádjátok, én is szeretem másoknál nézegetni, de most nem említeném meg őket. :)


Nem kis változásokon mentem át idén, és a sminkelési rutinom is változott ezáltal. Elkezdtem érdeklődni az élénkebb rúzsok iránt, és be kellett látnom, hogy a piros és a bordó jól is áll nekem. Be is szereztem életem első bordó rúzsát, ami a Rimmel Lasting Finish by Kate 107-es, itt írtam róla bővebben: http://www.forumshopsblog.com/2014/11/ha-bordo-ruzst-keresel-rimmel-lasting.html

Szintén jó helyezést értek el a körmös bejegyzések is. 1-2 hete vettem meg az első MoYou nyomdalemezeimet, és azt kell mondanom, hogy gyerekjáték velük a nyomdázás, úgyhogy 2015-ben biztosan lesz pár nyomdázott manikűr is a blogon. :) De ez a poszt most az Avon Gel Shine lakkjairól szólt, ha nem láttátok, akkor itt tudjátok elolvasni: http://www.forumshopsblog.com/2014/11/ha-magasfenyu-lakkra-vagysz-avon-gel.html

Úgy tűnik, hogy a lakberendezős bejegyzéseket is szeretitek, előkelő helyen végzett az átalakítós posztom is. A rendet nagyjából tartom,de egy picit változtattam az asztal elhelyezésén, mert egy olvasósarkot is kialakítottam magamnak. :) http://www.forumshopsblog.com/2014/06/ilyen-lett-dolgozom.html

Imádtam ezt a sminket elkészíteni és viselni. Nem csak a szemhéjpúder gyönyörű, de a vörös rúzs is nagyon feldobta a megjelenésem. Ha még nem tudjátok milyen legyen a sminketek holnap este, akkor katt a linkre! :) http://www.forumshopsblog.com/2014/11/smink-bourjois-xmas-look-inspiralta.html

Még mindig jó emlékkel gondolok vissza erre a találkozóra. Nagyon kellett az a nap nekem, és remélem, hogy 2015-ben is megrendezésre kerül majd. Jó volt találkozni régi és új bloggerekkel. 



Új sorozatok, amiket szerettetek, és 2015-ben igyekszem még aktívabban folytatni őket:

Ezekben a bejegyzésekben olyan trendekről írok, amik egy kicsit megosztóak. Vagy tetszenek, vagy nem, de semlegesnek maradni nehéz. A célom az, hogy mindenki elmondja a maga véleményét az adott témában, mert engem tényleg érdekel, hogy ti mit gondoltok! :)


Avagy mítoszvadászat. Sokszor hallunk és olvasunk tanácsokat, praktikákat, hogy a citromlé fehérít, a sör fényesíti a hajat, a hajlakkal lemosható a körömlakk, de kipróbálta ezeket valaha bárki is? Igen, én is feljegyzem az ilyen trükköket, de csak állnak a papíron, mert soha nincs rájuk szükségem, vagy egyszerűen csak nem visz rá a lélek, hogy kipróbáljam. Na, ebben a sorozatban az ilyen hagyományos tippeket veszem sorra, és szégyellem magam, hogy csak 1 bejegyzés született eddig. 2015-ben erre is rákapcsolok. :)


Próbáltam a száraz teszteket egy kis útmutatással vegyíteni, így születtek meg ezek a bejegyzések. Szeretek ilyeneket írni, és ti is szerettétek olvasni a számok alapján, ezért ezekből is többet tervezek jövőre. :)




Múlt és tervek: 

Sokan csatlakoztatok hozzám idén, és nagyon örülök, amikor olyan olvasómtól látok kommentet, akiről tudom, hogy már évek óta követ. Igen, pár napja volt 4 éve, hogy újrakezdtem a blogolást, igaz a bloggerre csak 2011 februárjában váltottam, így az előtte lévő munkámnak nincs nyoma, de talán nem is akkora baj az. :)
Az elkövetkezendőkben szeretnék egy kicsit változtatni a posztok tematikáján, több képet, és kevesebb szöveget szeretnék, mert nagyon sok tesztnél úgy érzem, hogy ugyanazokat a dolgokat írom le. Még több érdekességet szeretnék mutatni nektek, és jó lenne, ha egy pörgős blogom lenne, ahol ti is szerves részét képzitek az egésznek, mert nélkületek nem lennék sehol! :)



Nem is írnék többet, mindössze még annyi, hogy kívánok nektek nagyon boldog új évet, és hogy minden álmotok, vágyatok teljesüljön 2015-ben! 



10 megjegyzés:

  1. Boldog Új évet és minden jót és szuper bejegyzéseket kívánok!!

    VálaszTörlés
  2. Boldog új évet Neked is! Nagyon szeretem a blogodat és csak így tovább. :)

    VálaszTörlés
  3. Boldog Új Évet Kriszti és még sok-sok további blogolással telit :))

    VálaszTörlés
  4. Boldog Új Évet! Remélem, még sok évig olvashatunk!:-)

    VálaszTörlés
  5. Boldogságos új évet, Kriszti! :)

    VálaszTörlés