2015. február 27., péntek

Nagy kézkrém teszt

 


A tél nem csak lehangol az állandó fényhiánnyal, de a hideg idő rendesen próbára teszi bőrünket. Az arcunk után a legvédtelenebb felület a kezünk, ami ilyenkor még könnyebben kiszárad. Ezen a télen sikerült összegyűjtenem jó néhány kézkrémet annak reményében, hogy valamelyik csak beválik hosszabb távon is, és akkor is pihe-puha marad a kezem, ha épp kimaradt egy nap ápolás. 

Egy termékről elég hamar elválik, hogy szeretni fogod-e. Ha könnyű használni, akkor örömmel veszed elő bárhol, de ha nehézkes, akkor inkább ki sem nyitod a táskád miatta. Az én krémeim két csoportba tartoznak, vagy csavaros a kupakjuk, vagy felpattinthatóak. Én az utóbbit jobban kedvelem, mégis az elsőből fogyasztottam el az elsőt. 

A L'Occitane shea vajas kézkrémjéről már írtam ITT, de fontosnak tartottam betenni ide is egy másik kíséretében. Én még mindig kiállok amellett, hogy a shea vajas szuper. Nekem ez a kedvencem, az illata nagyon jó, nagyon hamar beszívódik, és teszi a dolgát. Amit viszont szeretnék megemlíteni, hogy a cseresznyevirágos már nem annyira jó. Az nehezebben szívódik be, és nem is érzem annyira hatékonynak, tehát ha L'Occitane, akkor shea vajas. :)  



A Ziaja kecsketejes kézkrémét akciósan szereztem be, és csak azért mert megtetszett a csomagolása. Nem tudom, hogy miért, mert elég nagy, magammal vinni nehéz, de a külseje olyan letisztult és kíváncsi voltam rá. A krém könnyen kenhető és gyorsan kell eldolgozni, mert pillanatok alatt beszívódik, ellenben az illata még sokáig érződik. Ugyanis nagyon-nagyon erős szappanos illata van, ami akár zavaró is lehet. Nagyon hatását a krémnek nem éreztem, elhasználom, de újravenni nem fogom, és nem is igazán ajánlom. 

Az Avon Amazonian Treasures intenzív kéz- és lábápoló krémre az illata miatt esett a választásom. Acai pálma és amora bogyó kivonatot tartalmaz, édes, és jellegzetes illata viszont nem sokáig érződik rajtam. A krém lila és nagyon nehezen szívódik be, ragacsos marad tőle a bőröm. Ezért éjszakára használom csak, és reggelre tényleg szépen puhítja a kezem. A lábamra is használom, zoknival együtt szinte csodát művel. Ha elfogy, éjszakai pakolásnak lehet hogy újra fogom venni. 

Az Eucerin pH5 krémet nem sikerült megszeretnem. Nehéz eloszlatni, sokára szívódik be, ragad tőle a kezem és habár az összetevői között szerepel a parfüm, az illata olyan semmilyen. Viszont sokan szeretik és tartják az egyik legjobb krémnek, úgyhogy adok még neki esélyt, de eddig nem lopta be magát a szívembe. 




Az Yves Rocher Culture Bio tápláló mézes kézápolóját ajándékba kaptam, ezért ez a legkedvesebb mind közül. Persze a véleményemet ez nem befolyásolja. :) Ezt is inkább estére szoktam használni, mert egy kicsit nehezebben szívódik be. Az illatát imádom, nem az a kifejezetten mézes aroma, de különleges, szerethető és nem tolakodó. Hatásosnak is érzem, ezért nem zárnám ki, hogy újravenném. 

És a végére hagytam egy olyan krémet, amit nemrég ismertem meg, köszi Dyna. :) A Tibolina gyógyszertárakban kapható, 100 gramm és 330 Ft. Igen, tényleg ennyi az ára. Nem kifejezetten kézkrém, a test bármely részén használható. Az állaga vizes, azonnal beszívja a bőr, az illata pedig citromos, frissítő. Az összes krém közül én ezt hoznám ki nyertesnek. Mert habár a mérete miatt problémás lehet magunkkal vinni, de olyan jó tulajdonságai vannak, hogy ár/érték arányban verhetetlen és a csavaros kupakja sem zavar. 










Neked is könnyen kiszárad a kezed?
Milyen kézkrémeket használsz?
Melyik a kedvenced?





Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést. 


2 megjegyzés:

  1. Az Avon ezen illatcsaládja engem is nagyon vonzott, de összességében mindegyik termékről azt olvastam, hogy nem olyan eget rengetően hatásosak. Mondjuk én már csak az illatért is képes vagyok megvenni valamit, de most szerencsére mindennel fel vagyok pakolva :P Egyébként Avon kézkrémek közül nekem még mindig a glicerines vált be a legjobban. Most az argán olajosat használom, de konkrétan jobban szárít, minthogy ápolna :S Azért el fog fogyni, nem dobok ki semmit, de maradok a glicerines dolgoknál Avon tájékán.

    VálaszTörlés
  2. en a csokis illatu Ziajat kaptam tesomtol es nekem elegge bejon, vagyis magammal vinni kinn sztem jo :)



    Saci
    ChocolateFashionCoffee
    ChocolateFashionCoffee Facebook Page

    VálaszTörlés