2012. október 8., hétfő

Primőr bloggertali





10.30-ra szólt a meghívó. Mi Zsófival előtte még megbeszéltük, hogy beülünk egy kávéra a körút sarkán. Egyrészt mert rég találkoztunk, másrészt mert mind a kettőnknek volt valamije a másik számára. :D
Úgyhogy nem érkeztünk üres gyomorral, de az sem lett volna probléma, ugyanis a szervező lányok pogácsával, innivalóval és sütivel vártak minket.




A lányok nagyon ügyesen összeállítottak egy napirendet, hogy milyen előadások mikor következnek, és még ebédszünet is lett volna, de sajnos ez felborult, mert sokaknak hamarabb mennie kellett, így egy kicsit rövidebb is lett az egész a tervezettnél.

Először Adri mesélt nekünk a Max Factor újdonságairól. A legfontosabb tudnivaló, hogy mostantól sűrűbben fogjuk látni Gwyneth Paltrow-t, ugyanis képviselője lett a márkának. Én most Gyulán vagyok, a füzetem pedig, amibe jegyzeteltem, Budapesten maradt, és mivel az emlékezetem már nem a régi, így csak a főbb információkat tudom leírni nektek. :)


A lényeg, hogy egy új alapozó kerül a boltokba. Ez nem más, mint a Facefinity all day flawless 3 in 1. Szép hosszú nevet kapott. :) 3 terméket vált ki, sminkalap, korrektor és alapozó is egyben. Ettől függetlenül viszont könnyű alapozó, tehát állítólag nem érezzük, hogy rajta lenne az arcunkon. Nagyon kíváncsi vagyok rá.
A cég egyébként annyira bízik ebben a termékben, hogy pénz visszafizetési garanciát vállal rá, ha 10 ml-nél nem hiányzik több belőle.



Szűcs Adri is eljött erre a rendezvényre, két modellt sminkelt ki, az egyikük füstös szemet kapott, a másikuk egy natúr sminket hangsúlyos rúzzsal.
A lányok Makány Márta ruhákat vásároltak, ugyanis ő és a Max Factor kollaboráltak. További jó hír nekünk halandóknak, hogy ha egy Max Factor spirál blokkjával elmegyünk Márta boltjába, akkor kedvezményesen vásárolhatunk egyet a ruhák közül. Képeket itt találtok a ruhákról: Kapszula  kollekció.




Egy pár perces szünet után Élő Péter mesélt nekünk az Olay márkáról. Velem egykorúak emlékezhetnek az Oil of Olaz márkára, ha ez nincs meg, akkor túl fiatalok vagytok. :D
A márkának rengeteg neve volt, amióta elindult, de most azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy egyesítik és majd valamikor már minden országban csak Olay-ként lesz jelen.
Náluk arcápolási termékek vannak, mi is kaptunk kipróbálásra 1-1 darabot. Én egy arckrémet és egy szemfestéklemosót kaptam, a lemosóról biztosan írok majd.


 A magyarországi követ Gubás Gabi lett.


És amire szerintem a legtöbben vártunk, az a Cosnova, essence és Catrice előadás volt.
Az a baj, hogy az időhiány miatt elég rövidke volt, és tényleg csak végig szaladtunk a dolgokon. :(


6 új illat jelenik majd meg a polcokon. A füzetem nélkül nem emlékszem, hogy mekkora a nagy méret és, hogy mennyibe kerül, de az biztos, hogy a 10 ml-esek 990 Ft-os áron lesznek kaphatóak.
Fog még jönni 2 vagy 3 újabb is később.


Megnézegettük a jelenlegi és a következő (Twilight) kollekciókat is.






Nem mondom, eléggé elfáradtam aznap, pláne, hogy előtte 5 órát aludtam csak, de jó érzésekkel zárult a nap. Örültem hogy ott lehettem, és hogy találkozhattam veletek lányok. :)
És persze itt is szeretném megköszönni a Primőr Kft.-nek, hogy gondol ránk, és megszervezték nekünk ezt a találkozót.

Remélem sok hasonló lesz még és én is ott lehetek. :)

Van kérdésetek a márkákkal, termékekkel, kollekciókkal kapcsolatban? 
Nagyjából látni, hogy miket kaptam, melyik termékekre vagytok kíváncsiak?

24 megjegyzés:

  1. ez de jó :) erre jelentkezni is lehet? :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre meghívtak minket, nem tudom hogy mennyire lehet jelentkezni.

      Törlés
  2. ó milyen hülyén áll a hajam:D:D meg kellett volna kóstolni a sütit

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon jó, bárcsak meghívtak volna! :)
    Nagyon élveztem volna, imádok ilyen helyekre járni, bár sajnos nem sűrűn van rá lehetőségem...:S :(
    Jó sok mindent kaptál és várom a teszteket is! :)

    VálaszTörlés
  4. Hát ez nagyon szuper, ezt mindet kaptátok? :) nagyon szuper :)

    http://chic-from-thrift.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  5. Dejóó,izgalmas lehetett! Remélem egyszer énis bekerülök a csapatba és megismerhetlek benneteket végre személyesen is! Nagyon szeretném:):) Kíváncsian várom az alapozó tesztjét mert ez a pénz visszafizetési garancia nagyon klasszul hangzik és kipróbálnám így,hogy nem zsákbamacskát veszek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem biztos, hogy lesz róla teszt, mivel nem hiszem, hogy kimerészkedek vele utcára, úgy meg nem is igazi teszt. :(

      Törlés
  6. Remélem egyszer én is a szerencsések között lehetek és elmehetek egy ilyen találkozóra :)

    VálaszTörlés
  7. a sütikihagyást bánhatjátok lányok! :) ott nekem se csúszott a másnapos lázadó gyomromba, de a végé mondták, h annyi maradt, vigyünk haza és én is elcsomagoltam egyet. a púderesnek szedres-mákos moisse volt az alapja (ahogy azt a sütikészítő blogján később megleltem), nagyon finom volt. "sajnos" a pasi is kapott belőle (mit kapott, ő ette meg a nagyobb részét!), nyomban ki is jelentette, ő ebből a cukiból kéri a szülinapi tortáját. (szuper, Győrben van, és asszem Zsófi győri, szóval neki könnyebb lesz a kóstolás! ;))
    amúgy én is élveztem, jó kis program volt!

    hajnoca3: szerintem felesleges várnod a tesztre, hiszen 10 mili azért az alapozó 1/3-a, ennyit még épp el lehet használni belőle és ha nem jön be, tényleg visszakapod az árát! tehát ezt nehéz zsákbamacskaként definiálni! ;)
    (Szűcs Adri is nagyon dicsérte, meg a modell lányokon sem állt vakolatként és könnyű viseletnek mondták, mikor megkérdezték őket, h milyen -oké, persze, h nem mondtak volna mást.) De szerintem ha új alapozót szeretnél és nem 1000 forintért keresel, akkor érdemes megpróbálni, mert mást biztosan nem tudsz visszavinni a boltba, ezt meg igen. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A modell lányok épp, hogy megszülettek, szóval nekik aztán egyáltalán nem volt szükségük alapozóra. :D

      Törlés
    2. :DDDDDD tetszik ez a megfogalmazás! :)

      Törlés
  8. Hűűű, azok a sütik! *.*
    Nagyon jó kis termékek vannak az új szortimentben, várom a teszteket. :)

    VálaszTörlés
  9. Szuper volt :) A kitűzők amúgy szerintem igazak rád, a pörgős és a vagány mindenképp :) az álmodozó is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, szerintem lusta vagyok, a vagányság inkább nagyszájúság, de álmodozni szoktam. :D

      Törlés
  10. Oh, a képeken is átjön milyen jó kis csajos az egész. Szuper lehetett!! Amiket kaptál már kb 60%-áról várom a tesztet! :D
    Az Olay-t lehet nálunk kapni?? (Lehet csak én nem vettem eddig észre.) Az egyik termékét szerettem volna nagyon kipróbálni, de pont akkor találtam meg mikor indultam már el (Németo.), így nem sikerült megvennem. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, újra bejött az országba, szóval biztos találkozol majd velük a polcokon. :)

      Törlés
  11. Szuper!:) Úgy fája a szívem,hogy nem ismerhettelek meg titeket :(

    VálaszTörlés
  12. Azért ilyenkor bánom, hogy engem nem hívnak ilyen helyekre :D
    Tuti jó lehetett :]

    VálaszTörlés
  13. Jaaaj, így néz ki a hajam hátulról? :DD

    VálaszTörlés
  14. Biztos szuper lehetett... Szinte mindenről várom a tesztet :)

    VálaszTörlés
  15. Én arra lennék kíváncsi,illetve inkább kérni szeretném azt,hogy valaki leírná nekem,hogy kik voltak ott a találkozón mert láttam csoportképet és párlány arca eléggé ismeretlen számomra,szóval csak amiatt szeretném kérni azt,hogy sorolja fel valaki a lányok blogcímeit:) előre is köszi!!

    VálaszTörlés
  16. Az Olay krémek nagyon érdekelnek, anno az elődje volt a kedvencem.
    Jó lehetett ott lenni, várom a teszteket.

    VálaszTörlés