2012. október 5., péntek

The Body Shop - Mangós szépítő olaj





A termék műanyag tubust kapott, elég masszív, de mégis könnyen be lehet nyomni, tehát ha már kevés lesz benne, akkor is rá lehet segíteni, hogy kijöjjön belőle az olaj, de ezzel biztos nem lesz probléma. Állagra ugyanis elég folyékony, szinte olyan, mintha víz lenne.

A kupak is műanyag, kicsit nehezebb felpattintani, de legalább jól zár. Egyébként ez le is csavarható. 


Négy fajta olajat tartalmaz, van benne mangó mag olaj Indiából, kukui, édes mandula és marula olaj is. Ezek hatását és jellemzőjét nagyon szépen összeszedte és leírta Niki, úgyhogy át is irányítlak titeket hozzá, ha szeretnétek ezekről az olajokról bővebben olvasni. :)

Az illata tökéletesen ugyanolyan, mint a többi mangós terméké, így ez is ad egy plusz löketet, ha előtte mangós tusfürdővel fürödtünk, és még esetleg testradírt is használtunk.

Annyira kár, hogy nem lehet még illatot közvetíteni, halló, valaki találja már ki az illatos monitorokat! :)


100 ml-es egyébként az olaj, ami nem sok, viszont nagyon kevés is elég belőle, tehát sokáig elég. Könnyen kenhető és meglehetősen hamar be is szívódik. Kicsit kételkedtem a termékben, az olajokkal kapcsolatban mindig az jut eszembe, hogy egy nehéz formulájú, ragacsos dolog. :)
Amit észrevettem, hogy ugyan a bőröm hamar beszívja még akkor is, ha éppen nem száraz, viszont ha utána behajlított térddel ülök, a térdhajlatomnál rendesen összegyűlt a termék.

Az illata egyébként egészen tartós, de este használva, másnap reggel általában már nem érzem magamon.


Ára: 3690 Ft

Ti használtok bármilyen olajat? Ezt kipróbálnátok? 

4 megjegyzés:

  1. Nekem is valahogy ellenérzéseim vannak az ilyen olajokkal, én csak fürdővízben tudom elképzelni :)

    VálaszTörlés
  2. Én garpefruitosat vettem, nekem abból van meg az egész termékcsalád. Kicsit kételkedve vettem meg, de mivel akcióban volt, ezért úgy gondoltam, hogy érdemes kipróbálni. Én eddig nem használtam a testemen, csak a hajvégeken. Nekem a fodrászom is szokott tenni rá tényleg csak egy lehetnyit, ezért ugy gondoltam ez is jo lesz erre a célra, nekem be is vált, de szinte semmi amit rárakok, igy kb. ezer évig elég lehet ez a 100ml nekem.
    Az ecseteimre is biztosan ki fogom próbálni, mert őket jobban szretem mint magamat. :P megérdemelnek egy ki kényeztetést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, az ecsetekre nem is gondoltam. Nem rossz ötlet. :)

      Törlés
  3. Én a moringás testolajat használom, mert itt a hideg és a bőröm nagyon hálás ezért. :)
    Hajvégekre nem használom, mert nekem eleve zsírosodásra hajlamos a hajam és nem szeretnék erre még rá is tenni.
    Tényleg nagyon tartós és kevés is elég belőle.

    VálaszTörlés