2014. március 19., szerda

Teszt - Max Factor Excess Volume Extreme Impact szempillaspirál

Borzasztóan régen teszteltem már spirált, mert a két kedvencemen kívül nem volt kedvem mást kipróbálni. Ha az ember lányának megvannak a kedvencei, minek is próbálgatna, nem igaz? :) De akkor megérkezett ez a spirál és mindenképp tesztelni és szeretni akartam, új kedvencemnek szerettem volna kinevezni, lássuk hogy szuperált. :)




Kicsit meglepődtem amikor megkaptam ezt a spirált, mert valami brutál vastag. Legalábbis én még nem találkoztam ekkora spirállal. :) 
Kívülről nagyon szép, a csomagolása nekem tetszik. Középen található a neve és a két végén a két különböző fázis. Lehet hogy csak én gondolom így, de szerintem a két végén a pillák a két hatást ábrázolják, vagyis, az első lépésnél vékonyabb az ábra, a második lépésnél szép hosszúak és dúsak... :)


A termékről már posztoltam egy bemutató bejegyzést itt: 
Ebben olvashattátok, hogy az első spirál a dúsításért felel, ennek megfelelően a keféje is kicsit tömörebb, rövidebb sörtékkel és teljesen műanyag.



Míg a második spirál már vékonyabb, hosszú, szőrös sörtékkel. Az anyag, ami a spirál ebben a végében található egy bizonyos lakk, ami fényes fedőréteget ad a pilláknak és tartósabbá teszi a festéket. 



Na nézzük a képeket. Először is a pilláim csak úgy natúran: 



Csak az első lépést használva:



És együtt a két fázis:



A véleményem: 
Amikor felkentem az első réteget, akkor húmegha hatás volt, hogy ez aztán igen. :) A képeken látszik, hogy a pilláim bizony összeragadtak itt-ott, pedig mint az új spiráloknál mindig, ennél is ütögettem kicsit a fölösleget a kefékről egy tiszta papírzsepire. De tényleg dúsított a pilláimon és a tükörbe nézve nekem nagyon tetszett a végeredmény. Mielőtt használtam volna a második végét is a spirálnak, vártam pár percet, hogy száradjon az első. A második rétegnél annyi különbséget láttam, hogy feketébbek lettek a szempilláim, itt már látványos dúsítást nem vártam, ugye a lakknak nem is az a feladata. 
A spirált olyan 10-12 óra után mostam le, ez idő alatt nem kenődött el és nem potyogott le. A festék nem vízálló, pedig a lakk alig akart lejönni az ujjamról, mikor igazítottam spirálozás után. 
Lemosni én könnyen letudtam, a Garnier zöld sminklemosóját használom. Talán egy picit többet kellett dörzsölni, mint a 2000 calorie vízálló spirálját, de teljesen letudtam szedni, másnap reggel sem ébredtem panda szemekkel. :)


Összességében:
Nem egy must have termék, de mindenképp használni fogom, mert tulajdonképpen rossz véleményem nincs róla. Az a baj, hogy a képek nem adják vissza, de tényleg sokat dob élőben a pillákon, szóval nekem ez a része tetszik. Bízom benne, hogy a csomóssága is elfog múlni ha fogy a festék a tubusból és a kefe se tud annyit felvenni majd, hogy összeragassza a pilláim. Ár-érték arányban nyilván nem éri meg megvenni, de ha nincsenek túl nagy elvárásaitok a spirál felé, akkor szerintem nektek is tetszeni fog, de tény hogy vannak olcsóbb darabok is, amik hasonlóan jól vagy jobban teljesítenek. 

Ára: 4399 Ft 


Nektek melyik a kedvenc spirálotok? Ezt próbáltátok már? 

6 megjegyzés:

  1. Szia Kriszta!
    Szépek a fotók, látszik rajtuk, hogy hogyan és mennyit dúsított a pilláidon a spirál. Ezt a terméket én is próbáltam már (műpillákon), és én tökéletesen elégedett vagyok az eredménnyel. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Örülök, hogy sikerült azért láttatni a lényeget és szuper, hogy bevált neked! :)

      Törlés
  2. Más blogok véleményével összevetve nem győzött meg, maradok a Clump defynél. :)

    VálaszTörlés
  3. Ez számomra nem ár kérdése. Glamour féláras kuponnal szerintem már kifejezetten jó vétel egy spirál kétezerpárszázért, de ha egyszer bevált már egy MF, akkor inkább ahhoz ragaszkodom. Ez másokét inkább csomósította és nem lett tőle különlegesebb, míg a CD meg 3-4 rétegben sem válik póklábassá, nekem az jobban tetszik, sosem csíptem a túl mű hatást pilla terén. :)
    És a fényes fedőréteg dumával se vettek le a lábamról, nem érzem extrábbnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a választ, erre voltam kíváncsi. :) Nekem is vannak jól beváltak, hogy megveszem-e ezt ha elfogy, az még ingatag, de általában ha valami nem határozottan igen nálam, akkor az nem. :)

      Törlés