2014. június 4., szerda

Digital Divas Hungary beszámoló

Biztosan tudod, hisz a csapból is ez folyt, hogy szombaton megrendezésre került az első és remélhetőleg nem az utolsó Digital Divas blogger konferencia az Avon és a Cosmopolitan jóvoltából.  

Mikor megkaptam a meghívót az eseményre, nem is gondoltam, hogy ekkora volumenű dolog lesz. Nagyon vártam már azt a szombati napot, bár akkor még fogalmam sem volt róla, hogy mennyi pozitív impulzus fog érni, és hogy milyen hatással lesz rám az egész. 
Ha kíváncsi vagy rá, hogy mire ébresztett rá a konferencia, akkor olvasd tovább a bejegyzést! :)







Kicsit félve indultam el a Budapesti Music Centerbe, mert a közel 1 éves kihagyásom miatt kicsit kikerültem a körforgásból és sok bloggerinát nem ismertem még személyesen, így úgy éreztem, hogy egy teljesen új közegbe megyek, amitől mindig tart az ember, legalábbis én. :) 
De egyáltalán nem kellett volna aggódnom, mert mindenki szuper barátságos volt! :)

Az előadások kezdését 10 órára hirdették, egy pici csúszás volt azonban, amit én nem bántam, mert addig is magamhoz tudtam venni a reggeli kávémat. Igaz, az akkor már a második volt. Hiába na, kicsit korán keltem. :)
Egyébként le a kalappal a szervezés előtt, mert mindig a rendelkezésünkre állt enni- és innivaló is. Reggel ilyen kis édes falatkákkal és pogácsával várták a vendégeket, délben szendvics és sütemény volt, illetve fánk, és még a kávészünetben is teljesen feltöltött tálcák vártak ránk. Az Apenta jóvoltából pedig mindenféle ízesített víz volt és hát ugye az én aznapi fő szponzorom, a kávé. Le a kalappal a két srác előtt, aki a kávégép mögött állt, baromi nehéz lehetett neki egész nap ott állni és mégis még az utolsó percben is mosolyogtak és kedvesek voltak. 



Mikor kinyitották a terem ajtajait, és megláttuk mi van bent, hát a szavam elállt, lila világítás, lila fal. A kedvenc színem ugye a lila. :) Minden széken volt egy kis jegyzetfüzet és egy toll, hogy lehessen jegyzetelni. Ja, igen, a bejáratnál pedig szuper Digital Divas nyakbavalót is kaptunk. 


A műsorvezető Lilu volt, aki szuperül vitte végig az egész napot. Nagyon tetszett a szoknyája, majd később lesz róla kép! :)
A következő előadások voltak aznap: 


A blogolás jelene és jövője

Előadó: Molnár Zsuzsa, portfólió igazgató, Sanoma Media Budapest Zrt.


A leghangosabb külföldi sikersztorik, akik a hazai bloggerek példaképei lehetnek

Előadó: Doransky


-Hogy nevelj a trollokból rajongót? - Kommentek kezelése, moderálás, a posztolás művészete

Kerekasztalbeszélgetés résztvevői: EbolaSixx


-Találjon meg egy multi - hogyan szerezz támogatókat és mit gondolnak a cégek

Kerekasztalbeszélgetés résztvevői: Ihász Ingrid, CEMP Sales House elemzési és tréning vezető -Makeup Blog, I love mom


-Hogyan legyél első a Google keresőlistáján? - Keresőoptimalizálás

Előadó: Szabó György, SEO szakértő, Sanoma Media Budapest Zrt.





-Networking a bloggerek világában – panel: Miért érdemes kapcsolatot építeni/tartani a többiekkel? Közös rendezvények példája, nyereményjátékok szervezése közösen...etc.

Kerekasztalbeszélgetés résztvevői: FestyMaggiePandarte


-Mitől lesz egy blog sikeres?

Kerekasztalbeszélgetés résztvevői: KrémmániaPumpkin Paradise


-Hogyan lehet megélni a blogolásból?

Kerekasztalbeszélgetés résztvevői: Urban Eve, Édesem






-Hogyan működj együtt egy branddel és készíts hiteles márkázott tartalmat?

Előadó: Yazmina Cabrera, content director, Fashion Days Group


-Ihlet, írás, inspiráció

Előadó: Ördög Nóri


-Blogger tapasztalat: hogyan készíts saját videót

Előadó: Bebita Bonita


-Digital Divas Award Díjátadó

A hogyan nevelj a trollokból rajongót című előadás mondanom sem kell, hogy elég vicces volt. Sixx és Ebola tűz és víz volt, abszolút ellent mondtak egymásnak, Sixx szerint nem lehet belőlük semmit sem nevelni és tiltani kell egyből. Valószínűleg tényleg az a legjobb megoldás, ha nem foglalkozunk velük. 

A keresőoptimalizálásról is elég sok dolgot megtudhattunk, de úgy érzem, hogy ez még mindig csak a felszín, bár jó hogy valami fogalmam már van a dologról. :)

A Mitől lesz sikeres egy blog is szuper előadás volt, és a Hogyan lehet megélni a blogolásból is. Bár volt benne egy mondat, amit inkább ne hallottam volna meg. Szerintem az, hogy "ne kezdj blogolásba, inkább menj dolgozni" nem egy ilyen helyre, konferenciára, találkozóra való. 

Ördög Nóri nagyon aranyos volt, imádtam minden szavát. :)


Az ebédszünetig szinte repült az idő, nagyon érdekes volt minden előadás. Utána már egy kicsit fáradtnak éreztem magam és kevesebben is lettünk, sajnos több bloggerinának is el kellett mennie. A harmadik kávé valamicskét segített, de egyáltalán nem bántam meg, hogy az elejétől a végéig ott voltam, sőt! 
A kávészünetben megnéztük a fotófalat és lőttünk is egymásról képeket, mert hát azt ugye muszáj. :)
Ekkor készült ez a lesifotó is. Annyira édes volt Via és Lilu, ahogy egymás munkásságát dicsérték, odáig meg vissza voltak egymásért. :)


A kávészünet után már nem sok választott el minket attól, hogy megtudjuk, kik lettek az első Digital Divas Hungary nyertesei. A program egy kicsit elhúzódott, ezért a díjkiosztás gyorsan ment. A nyerteseket az alábbi képen láthatjátok: 


A fotókért elnézést, mobil volt csak nálam, akkor még nem gondoltam, hogy írni fogok az eseményről. 

A kijáratnál még megleptek minket egy kis csomaggal, a június Cosmo volt benne és két Avon termék. :)

Összefoglalva, nagyon szuper volt a nap. Azt is mondhatnám, hogy az év eddigi legjobb dolga volt, ami történt velem. Hazaérve szinte egyből ledőltem a kanapéra, mert úgy éreztem, hogy teljesen kimerültem. Nem aludtam, elkezdett járni az agyam. Fél óra múlva úgy keltem fel, hogy tele vagyok energiával és mintha 1000 évet aludtam volna. Egyszerűen tele voltam pozitív érzésekkel, ötletekkel, inspirációval és úgy éreztem magam, hogy képes lennék megváltani a világot! :D 
Nem tudom még mindig, hogy ez mit jelent, de az biztos, hogy úgy kellett nekem az a nap, mint egy falat kenyér és nagyon hálás vagyok az Avonnak és a Cosmopolitannek, hogy megrendezték ezt nekem. Igen, így írom, hogy nekem, mert egész végig úgy éreztem, hogy aznap egy kicsit én is fontos vagyok. :)

És a nap tanulsága se maradjon ki, amit Viától idézek. A lényeg, hogy mindig add magad, mert akkor nem lehet konkurencia, és mindig mindent szenvedélyből csinálj! Máshogy ezt nem lehet, de tényleg. Aki nem blogol, el se tudná képzelni, hogy mennyi munka van benne, onnantól kezdve, hogy kezedbe veszel egy új terméket egészen addig, míg publikálásra kerül a teszt.  Ja, és még két fontos dolog, kitartás és türelem.



És ha ez a beszámoló nem lett volna elég, olvasd el Parádi Gabriella bejegyzését is, aki nem mellesleg megérdemeltem vitte haza a Best in Fashion&Trend nyertesének járó díjat! A posztjában megtalálhatóak az én gondolataim is! :)






13 megjegyzés:

  1. Szomorú vagyok egy kicsit, hogy nem tudtam menni, de remélem, hogy lesz még máskor is. :) Nagyon érdekeltek az előadások, hiszen nem olyan régen kezdtem blogot írni, így nem is jutnak el olyan sok olvasóhoz az írásaim, bár nekem nagyon meglepő, hogy már ennyi feliratkozóm van, álmomban sem gondoltam volna. :) Ráadásul jó lett volna újra találkozni is. :)
    Nagyon várom, hogy a blogodon milyen formában fog megjelenni a szombati "hatás". :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, kár tényleg, hogy nem voltál, hasznos lett volna. De az egész napot végig vették kamerával, talán valahol visszanézhető lesz majd, nem tudom.
      És köszi a biztatást, remélem át tudom majd adni a pozitív energiáimat a posztokon keresztül. :D

      Törlés
  2. Na, végre eljutottam Hozzád is! Így két tétel közt...:D
    Nem tudom írtam-e már, de múltkoriban amikor videót csináltál a Luxboxról, már akkor megjegyeztem, hogy nagyon kedves, aranyos hangod van. Ez most sem változott egyébként, csak kicsit szégyelltem volna mondani a rendezvényen, mert nem kapcsolódott volna oda, meg furán vette volna ki a helyzet magát. :D
    Nagyon örülök, hogy találkozhattunk, remélem majd egyszer egy kicsit lesz időnk valamikor beszélni is! Amúgy én is elfáradtam, a 2. szünetben már egy kicsit szédelegtem is, de ez szerintem látszott is rajtam, mert elég érdekesen sikerült lépcsőznöm, elnéztem egy lépcsőfokot, furán sikerült lépni. Engem is Lívi szavai fogtak meg nagyon, nekem ő volt az, aki hatalmas útravalót adott, ami tényleg egy szép kísérője lehet a blogolásnak, de bármi másnak is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de aranyos vagy, köszönöm szépen. Mondhattad volna szombaton, minden témába vág, ami szépségápolás és blog és stb. :D Én amúgy utálom a hangom így felvételről, meg ha telefonba visszahallom, de köszi, jól estek a szavaid. :)
      Remélem én is, hogy hamarosan lesz egy újabb hasonló esemény, ahol megint összegyűlhetünk majd, és akkor beszélünk! ;)

      Törlés
    2. Nagyon köszönöm a visszajelzést, Andus, örülök, hogy tudtalak inspirálni!

      Törlés
  3. Köszönöm a képet! :)) Tényleg nagyon kis bogyók vagyunk. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát szia! Igazán nincs mit, muszáj volt lekapnom titeket, tényleg annyira aranyosak voltatok. :) És én pedig köszönöm neked, hogy ott voltál, szuper volt látni téged élőben és számomra is te voltál/vagy a leginspirálóbb.
      Innen is gratulálok a díjadhoz, a legjobb helyre ment, az új dizájn is nagyon jól néz ki! :)

      Törlés
  4. Én is szerettem volna eljutni, de talán a legközelebbin már ott leszek :) Nagyon tetszett a beszámolód és csak egyetérteni tudok veled a blogolással kapcsolatban; legyünk önmagunk, csináljuk szívből azt, amit szeretünk és érezzük jól magunkat ezen közben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, hát én most azonnal elkezdenék szervezni egy találkozót, amire mindenkinek kötelező lenne jönni! :) Tényleg kár, hogy te sem tudtál ott lenni és köszi, örülök, hogy tetszett az írásom. Most javítottam, amit írtál azok nem az én szavaim, hanem Viáé, de teljes mértékben egyetértek én is. :)

      Törlés
  5. Annyira szívesen mentem volna, de délután értem haza külföldről. Hihetetlen, hogy mindenről lemaradok, biztosan szuper volt pedig :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, olvastam már korábban, hogy nem tudsz ott lenni, kár nagyon. :( De majd legközelebb! :)

      Törlés
  6. Nagyon jó volt olvasni a beszámolódat! Én sajnos nagyon el vagyok maradva, és mivel már Reni és Fanni beszámolója is szuper volt, én már csak a személyes benyomásaimat tervezem közzétenni, és az lenne a kérdésem, hogy linkelhetem-e a Te beszámolódat is, merthogy ez is szuper részletes, és nagyon jól átadja a hangulatot :-)

    VálaszTörlés