2015. január 16., péntek

HAUL - Leárazások


Mindig irigykedve nézem, hogy kinek milyen szuper cuccokat sikerült vennie leárazásokon. Én általában sosem találok semmit, de azért most nem panaszkodom, néhány vágyott dolgot sikerült beszereznem, és egy olyan ruhára is rátaláltam akciósan, amire már nem is számítottam. 




ROSSMANN
Már régóta szemeztem a Ziaja termékekkel, régebben próbáltam már a kakaóvajas testápolójukat és azt nagyon szerettem. Most 25% kedvezmény volt mindent termékre a Rossmannban. Narancsolajos ajakápolóért mentem elsősorban, de azt nem találtam, viszont ez a kecsketejes kézkrém megfogott. 





NAILLAND, MOYOU 
Január elején ingyenes szállítás volt a MoYou-nál, nem bírtam ki, végignéztem a kínálatot. Elsőre 18 nyomdalemez tetszett meg, amit nagy nehézségek árán 5-re csökkentettem. Végül úgy oldottam meg, hogy 3 lemezt rendeltem a Nailland-től, mert ezek készleten voltak náluk, 15% kedvezménnyel, és a maradék 2 pedig Londonból jött szintén 15% kedvezménnyel, ugyanis regisztrációnál kaptam egy kupont a MoYou-tól. 






LUSH
Mindig is vonzott a Lush, egyszerűen nem lehet úgy elmenni a bolt előtt, hogy ne vágyna be az ember. A fürdőgolyói pedig verhetetlenek. Nem is volt kérdés, hogy vásárolni fogok náluk karácsony után. 1 féláras csomagot vettem, és egy arctisztítót, mert nagyon kíváncsi vagyok rá. Már elkezdtem használni, úgyhogy hamarosan jön róla teszt. Ami pedig a csomagokat illeti, lehet, hogy visszanézek még a boltba... :)





YVES ROCHER
Az Yves Rocher-ba samponért ugrottam be, de megláttam ezt a sminklemosót 50%-os kedvezménnyel. Mivel az imádott Garnier ára már elég magasra ugrott, 125 ml 1300 Ft volt legutóbb, ezért úgy gondoltam, hogy adok egy esélyt ennek, hátha beválik. Féláron 1000 Ft volt és 200 ml, úgyhogy bízva benne, hogy jó egyből kettőt vettem.



STRADIVARIUS
A Stradivarius-ba pulcsiért indultam, de találtam még egy új színt a kedvenc felsőmből. Ez már az 5. ebből a fazonból, azt hiszem egy kicsit mániámmá vált ez a top, de annyi baj legyen, mert nyáron imádtam hordani, biztos, hogy idén sem lesz ez másképp. Szeretem, mert lezser, de mégis elegáns. 
Sikerült világos pulcsit is találnom, ha jól emlékszem 4500 Ft-ra volt leárazva 5900-ról. Ennek is örülök, mert végre egy pulóver aminek nagy a kivágása, habár egy picit lehetne hosszabb.
És végül két ruhával is gazdagodtam. :) Ezeknek történetük van. Még augusztusban próbáltam fel őket, amikor új kollekciós volt. De az ára kicsit borsos, 10 000 Ft volt. Nagyon tetszett, jól is állt rajtam, de valami okot mindig találtam, hogy ne vegyem meg, és színben sem tudtam dönteni. Persze nem hagyott nyugodni. És most, múlt héten az Árkádban ráleltem 4000 Ft-ra leárazva. Nem volt kérdés, jött velem haza a fekete, majd a bordó is. :)











Vettél valamit a leárazásokon?
Próbáltál már valamit a Ziaja-tól?
Milyen sminklemosót használsz?
Szoktál nyomdázni a körmödre?
Próbáltál már Lush termékeket? 







Ha megosztanád a bejegyzést, használd ezeket a gombokat:


17 megjegyzés:

  1. Nyomdalemezek, nyomdalemezek, jujujujuj! :D Persze ezekre pörgök :) Szépeket vettél, de ezt talán már mondtam is ^^ A Lush arctisztítót én nagyon szerettem, remélem neked is bejön majd :) És ez a Ziajás kézkrém is érdekel már egy ideje, szóval várom a véleményed róla ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a lemezek. :)
      Az arctisztítót már elkezdtem használni, eddig megvagyok elégedve vele. :)

      Törlés
  2. Nagyon szépséges dolgokat zsákmányoltál! :)
    Kíváncsi vagyok, Neked mik lesznek a tapasztalataid az Aqua Marina arctisztítóval, várom majd a beszámolót!
    A féláras fürdőgolyókból betáraztam rendesen, remélem, tart még a hideg egy darabig, mert nyáron kevés eséllyel fogok forró fürdőket venni :P
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi.
      Én télen is inkább tusolok, úgyhogy nekem ez a pár darab sokáig elég lesz. :)

      Törlés
  3. A narancsos radírt és tusfürdőt nagyon megszerettem a Ziajától, írtam is róluk a blogon. Van tőlük szemkrémem, arckrém és kézkrémem is, hamarosan tervezek róluk is írni, mert ezekkel már nem teljesen vagyok elégedett, pl. a kézkrémet egy picit kevésnek érzem télre, de ezt leszámítva jó kis krém az is.
    Én is kihasználtam a Lush akcióját, egy fürdőbombát és egy pici tusfürdőt vettem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, akkor te nagyon ismered ezeket a termékeket. :)

      Törlés
  4. Gyönyörű ez a felső piros színben! Én csak egy gatyát vettem, de azt is úgy, hogy random ugrottam be a terranovába, és szembenézett velem a vágyott, laza cargo fazonú barna naci 9 ezer helyett 3 ezerért. :D Úgyhogy kis dilemma után boldogan távoztam vele, már évek óta akartam ilyen nacit, tavaszra tökély lesz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek a random vásárlások annyira jók. Amikor csak úgy benézel és ott az álom darab. Bezzeg, amikor konkrétan keresel valamit... :)

      Törlés
    2. Ha úgy megyek be, hogy ezt és ezt keresek, soha, semmit nem találok, az fix :D

      Törlés
  5. de szép az a bordó ruha :) nagyon régóta akarok venni, de még kis időm se volt arra, hogy bemenjek az árkádba:( na majd most...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Még volt egy pár darab belőle tegnap. :)

      Törlés
  6. Nagyon szép dolgokra csaptál le. Nekem inkább csak ruhákat sikerült akciósan vennem. Hamarosan lesz róla nálam is egy poszt. :)

    VálaszTörlés
  7. Hú tényleg de jó az a fölső :)

    VálaszTörlés
  8. Nekem van egy Ziajás kecsketejes tusfürdőm, amit tavaly december óta használok, szóval egyszerűen nem akar elfogyni :D Mondjuk én ennek nagyon örülök, mert szeretem az illatát és még jobb, hogy lassan fogy :) Teljes áron szerintem húzós, de láttam, hogy szokott lenni leakciózva, úgy újravenném.
    Klassz dolgokat vettél amúgy :)

    VálaszTörlés