2014. július 4., péntek

Személyes - Ez történt velem júniusban

Ez a hónap hipp-hopp elrepült, szinte most írtam meg a májusi beszámolót, és már írom a következőt. Hihetetlen hogy telik az idő, annak ellenére, hogy a június kevésbé volt izgalmas, túl sok minden nem történt velem.

Közel 3 hetet voltunk otthon, majd 19-én elutaztunk párom családjához Svédországba, és tegnap érkeztünk haza. Ha kíváncsi vagy rá, hogy ez idő alatt mi történt velem, akkor olvasd tovább a bejegyzést. :)

L'Oréal hajfestés workshop 




A hónap egy blogger találkozóval kezdődött, amit a L'Oréal szervezett. Szombat reggel 10 órára voltunk hivatalosak, a város üres volt a hosszú hétvége miatt és nagyon-nagyon meleg volt már korán reggel. Az esemény nem tartott túl sokáig, nagyjából másfél órát vett igénybe, és habár maradtam volna még, de amint hazaértem, indultunk barátokhoz Gyomaendrődre. Az apropó az volt, hogy a barátainknak a Basset hound kutyusuk mellé lett két kiscicájuk is. Mind a ketten imádjuk az állatokat, így nem is volt kérdés, hogy megnézzük a piciket. :) 



Úton Gyomaendrődre

A két cicó, Pami a kutyus, és Gofrit sem akartam kihagyni :)

Június 12-én nyílt meg a 85. Ünnepi Könyvhét, és mivel imádom a könyveket, nem hagyhattam ki, hogy kimenjek. Párommal mentem, így vásárolni, meg igazán körbenézni nem tudtam, de egy régen vágyott könyvre azért szert tettem. Az állatkertbe is régen el akartunk már menni, a Holnemvolt Parkban még nem is jártunk. Az biztos, hogy a két parkot bejárni nem egy rövid program, így érdemes hamar menni és jól felkészülni a napra. A Holnemvolt park még eléggé kezdetleges, például elég szürreális, hogy a volt gokart pályán most tengerimalac város van. Nagyjából 20 éve nem ültem a fa hullámvasúton, most erre is sort kerítettünk. :) A mesecsónakba is beültünk, mert emlékeim szerint régen imádtam, ellenben most  az egészre ráférne egy felújítás, az út alatt zene sem ment, pedig mintha úgy emlékeznék, hogy még a meséket is mondták közben. :/

85. Ünnepi Könyvhét

Állatkert és Holnemvolt park

A havi manikűrjeimet meghatározta a neonzöld iránti fellángolásom. Először csak úgy magában, majd egy réteg fehérre kentem fel, ezzel nagyjából el is ment 1 hét a hónapból. Majd Dyna említette, hogy megy a Moyra boltba, le is csaptam rá és rendeltem 8 lakkot, a 9. körömerősítőre már ő beszélt rá. És persze hol is találkozhattunk volna máshol, mint az Árkádban, így hozzácsaptam még a Moyrákhoz 2 Flormar és 1 Picture Polish lakkot. :D Na jó, okkal találkoztunk ott, ugyanis megakartam szerezni a Models Own Beach Bag lakkját, ami akkor sajnos nem volt. :(
Majd az akkor megkaparintott Bubble Gum és Sea Salt kollekciós lakkokat használtam, illetve a Models Own Shades került fel. Azt hittem, hogy elég lakkot vittem magammal Svédországba, de tévedtem, így mindössze ennyi lakkot használtam a hónapban. 



Szerzeményekből is volt bőven, először is ugye a L'Oréal találkozón kaptunk egy pakkot, majd ugye Dyna hozta nekem a drágaságokat. :) A jobb felső sarokban pedig azt láthatod, hogy mit használtam abban az 1 hét nagyon melegben. Imádtam, hogy nem kell sminkelni, viszont a Bioderma fényvédőjét nem sikerült megszeretnem. Persze, az nem is smink, de többet vártam tőle. Valószínűleg írok majd róla tesztet. 
Ja igen, és az Avontól is rendeltem, jó hosszú idő után. A lábfürdetőit nagyon szerettem és a gél lakkokra nagyon kíváncsi vagyok. 

L'Oréal csomag, smink nagy melegben, traccs parti Dynával és a havi lakk szerzemény :)

A nyárban azt is imádom, hogy rengeteg olyan gyümölcsöt lehet kapni, amit nagyon szeretek. Befőzni, lekvárt csinálni nem szoktam, amit viszont minden nyáron megteszek, az az, hogy jól bevásárolok eperből és cseresznyéből és berakom őket a fagyasztóba. Imádom később elővenni és még jegesen megenni. :D Ezek mellett a sárgadinnye és a málna még a szezon kedvence, bármennyit megtudnék enni belőlük! Persze a kávéimádat sem maradhat ki a beszámolóból. :)

A kávét nagyon korán ittam, szegény Gofri is kómás volt, neki sem ártott volna egy kis ébresztő. :)

Outfitből sem volt sok, pedig sokkal többet szerettem volna mutatni. Nadrágos típus vagyok, de szeretnék ruhákat is hordani, az utóbbi két hétben már be is szereztem kettőt. Viszont azt veszem észre, hogy csak sötét, fekete darabokat tudok venni, mert átlátszóak a ruhák! Nem is értem, hogy hogy adhatnak ki ilyet a cégek, vagy csak engem zavar, ha átlátszik a bugyim?! 
Túl sok a fekete tudom, de valahogy ebben az évben a sötét színek vonzanak, illetve nem érzem jól magam nagyon színesben. A bal alsó képen látható kék felsőt annyira megszerettem, hogy vettem belőle egy feketét, illetve Dyna segítségével egy citromsárgát is. :) Olyan jó a szabása, az anyaga és csak 3000 Ft. :)


És végül Svédország. Egy kis városban lakik párom családja, őket látogattuk meg. Nem kell mondanom, hogy a két hétben egy rövidnadrágot sem vettem elő, 20 fok fölé nem ment a hőmérő... :( Vágytam már vissza nagyon a nyárba. Ami nagyon furcsa volt még, hogy habár délen van a város, mégsem volt éjjel teljesen sötét. A lenti képen éjjel 11 órás állapotot láthatsz, de kb. ez maradt egész éjjel. És ugyan tengerparton laknak, de akkor sem élnék itt. A hűvös nyár nem nekem való, inkább olvadjak el napozás közben, minthogy egész évben hosszú nadrágban meg pulcsiban járjak. :)
És képzeld el, hogy a város zöldebb részén vadnyuszik ugrálnak az utcán. Nagyon édesek voltak, persze közeledni nem lehetett hozzájuk, de sűrűn jártunk arra, amerre laknak. :)



Ez történt velem júniusban. Ha érdekel, hogy mi történik velem nap, mint nap, akkor instagramon forumshopsblog néven találsz. :) 

A bejegyzésben említettem olyan dolgokat, amikről írtam is posztot, most ezekhez adok linket, ha kíváncsi vagy rájuk részletesebben és még nem olvastad őket. 
L'Oréal hajfestés workshop
Flormar neonzöld körömlakk 
Bourjois Volume 1 seconde szempillaspirál



Neked hogy telt a hónapod?
Voltál valahol nyaralni? 




Ha tetszett, oszd meg: 




2 megjegyzés: